The shifting hegemonic relations between American and German human geography in light of the quantitative revolution, 1900-1970s

This research project looks at two intertwined processes in the history of North American and German geography from the early 20th century to the 1970s. First, the shifting hegemonic relations between “theory-importer” United States and “theory-exporter” German human geography, in which a formerly peripheral US geography triumphed over its German counterpart and became hegemonic after WWII; second, this shift was connected to the post-WWII quantitative revolution in US and Canadian geography during the 1950s and 1970s, in which the discipline became a mathematical and rigorous Cold War spatial science. This project follows a transnational historical perspective in the historical geographies of scientific knowledge to look at how geographical knowledge circulated and interacted between North America and Germany. It does so by analyzing the influence and circulation of German geographical knowledge and location theories, most notably central place theory in urban and regional planning, which became a paradigmatic theory of Cold War geography internationally, and later re-influenced German geography from the late 1960s from the US. The research project is based on archival research and career path interviews with scholars connected to the quantitative revolution.

Reklámok

The Ghana Job: Opening Socialist Hungary to the “Developing World”

ghana-job-cover

17 April 5:30 PM

Rutgers_University_with_the_state_university_logo.svgSeminar Room
Department of Sociology
Rutgers University
26 Nichol Ave
New Brunswick, NJ 08901

facebook event

Why was Hungary interested in the decolonized “developing world”? What does this episode of Eastern European history tell us about shared postcolonialities, transnational interconnectivity, and semiperipheral positioning or development strategies? My talk introduces why and how socialist Hungary decided to develop foreign economic relations with decolonized countries, which in turn facilitated a new orientation towards the world and the emergence of Hungarian development expertise towards developing countries.

My study investigates the Centre for Afro-Asian Research (CAAR) founded at the Hungarian Academy of Sciences in 1963 (in 1973 renamed as the Institute for World Economy, IWE) parallel to similar institutions founded internationally at that time. CAAR was established as a government think tank by József Bognár, who was a close friend to Prime Minister János Kádár and a hugely important figure in socialist era Hungarian reform economics and foreign economic policy-making. The associates of CAAR and IWE promoted export-oriented growth and fabricated new geographical development concepts as alternatives to the dichotomous Cold War categories of “capitalist” and “socialist” worlds in order to reposition Hungary in the world economy. The institute evolved out of the “Ghana job”: during his Eastern European round-trip president Kwame Nkrumah asked Bognár and his team of economists to develop the First Seven-Year Plan of Ghana in 1962.

During the Nkrumah period, the pan-Africanist, African socialist and Non-Aligned country of Ghana became a transnational hub of various experts and intellectuals, and a contested site not only of conflicting and intertwined “socialist” and “capitalist” views on development, but also of intensive cooperation and competition between Eastern Bloc countries in asserting their influence in the decolonized world. With Bognár’s assignment, the issue of “poorly developed countries” ignited the comparative reconceptualization of development histories in Hungary and led to exporting the Hungarian development model to the “Third World” based on the discourse of anti-imperialism, socialist solidarity and shared postcolonial histories.

In this context, I interpret the “Ghana job” from a postcolonial and world-systemic perspective as situated in a complex web of transnational relations, and point out Ghana’s decisive role in opening semiperipheral Hungary towards the global periphery during the 1960s by generating a field of development expertise, which enabled entrance into a new market of transnational development consultancy.

Download flyer (.pdf).

Why is the decolonization of the history of modern science and technology important in Eastern Europe?

Why is the decolonization of the history of modern science and technology important? So that we can understand why Francis Bacon’s iconic title page image of a European caravella navigating through the pillars of Hercules in his book Instauratio Magna (Great Instauration, 1620) or Novum Organum Scientiarum (“new instrument of science”), which indicated the new program for modern empirical (colonial) scientific development, was actually taken from Andrés García de Céspedes’s book, Regimiento de navegación (Madrid, 1606). This shows the Northwestern European (Dutch, British, German), Protestant hegemonic shift, which stigmatized the downfall of “luxurious”, “inefficient”, “rapacious”, “unindustrialized”, “state-led capitalist” Spain, the Iberian or Southwestern European imperial-colonial project, against the “industrial revolution” and “scientific revolution” of the Northerners, the latter of which the image became a symbol. The deconstruction of this narrative is important in revealing the concealed global histories of colonial scientific and technological development, which was partly a precondition for the development in the new hegemonic centre in Europe. The South American decolonialist approach might be an important influence in decolonizing Eastern European knowledge production, since the Northwestern-Atlantic-Protestant narrative of scientific development, largely present in social scientists’ work such as Max Weber or Karl Marx, was dominantly diffused in Eastern Europe as our Eurocentric understanding of global scientific and economic development. I was educated according to this narrative already in primary school. This story will be included in my chapter on decolonizing Eastern European history of science and technology in the book Technosciences of Post/Socialism planned to be published somewhere in 2018.

Credit goes to Jorge Cañizares-Esguerra‘s work in which I’ve read about parts of the argument I am making. Read a brief overview on William Eamon’s blog.

For those more professionally engaged in the history of science, find a superb overview of annotated literature here.

Térbeli forradalmak: A „kvantitatív forradalom” kelet-európai kontextusban

A MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjában tudományos segédmunkatársként elkezdtem írni a “Kortárs térelméletek közép-kelet-európai kontextusban” című, NKFI-115870. számú OTKA kutatás keretében készülő kötetbe szánt harmadik fejezetemet (az első megtekinthető itt, a második pedig itt). Íme a szinopszis:

A „kvantitatív forradalom” a földrajzban, a regionális tudományban és a térgazdaságtanban (és valamelyest a városkutatásban) kanonizált tankönyvi fejezet, illetve gyakori, már-már közhelyszerű, ám igencsak homályos utalások tárgya a térelméleti irányzatokat bemutató és pozicionáló hazai tanulmányokban is. A fogalom az utóbbi évek nemzetközi szakirodalmában is az új térelméleti viták homlokterébe került, például a Big Data elemzési módszerekhez kapcsolódóan. Ennek ellenére a hazai szakirodalomban egyetlen érdemi munka sem jelent meg róla. Jelen fejezet éppen ezért kritikus szemmel tekinti át a „kvantitatív forradalom” eredeti megjelenését, térelméleti jelentőségét, konstruált narratíváit és későbbi interpretációit. A tanulmány érvelése szerint a „forradalom” egy tudományszociológiai és narratív konstrukció, amely elsősorban az amerikai kontextusból fakadt, ahol a hidegháborús tudománypolitika és az amerikai hegemónia terjedésének termékeként született meg. Emellett a „kvantitatív forradalom” kizárólag a földrajz, a regionális tudomány és a térgazdaságtan területén, és nem tágabban a társadalmi tértudományokban fogalmazódott meg a kvantitatív eszközökkel dolgozó, pozitivista térelemzés megjelenésének hívószavaként, amikor egyúttal előtérbe került a „tér” fogalma a „régióval” és a „tájjal” szemben. Kérdés, hogy ezek alapján milyen szempontból beszélhetünk a magyar és kelet-közép-európai kontextusban „kvantitatív forradalomról”, vagy mivel állítható párhuzamba? A nemzetközi szakirodalomban ugyanis a globális centrum (angolszász) narratívája érvényesült, elfedve a „forradalom” tágabb földrajzi feltételeit és kontextusait, így az ún. „fejlődő országok” vagy a szocialista tömb szerepét.

A történeti gyökerek után a tanulmány bemutatja a pozitivista, empirikus és kvantitatív térelemzési módszerek körüli főbb elméleti vitapontokat és episztemológiai kérdéseket a térről, összehasonlítva a „nyugati” és „keleti” megközelítéseket és örökölt tudáshagyományokat. Ennek során reflektál a nyugati szakirodalomban az 1960-as évek végétől a kvantitatív geográfiával szemben megjelenő kritikákra, valamint a nevesebb képviselők közötti vitákra és idővel változó álláspontjaikra is (pl. Hartshorne-Schaefer vita, Harvey/Smith és Berry vita, Morrill és Bunge radikális fordulata). Kiemeli, hogy a hazai posztszocialista térelméleti diskurzusban a „pozitivizmus” jobbára megfogalmazatlan maradt és retorikai eszközként működött. A nemzetközi szakirodalmi viták tétjeinek és a magyar történeti kontextusnak a fényében értékeli és pozicionálja a hazai szakirodalomban a rendszerváltás környékén kibontakozó „empirikus vitát” és az újabban kibontakozó „térvitát”, valamint rámutat annak ellentmondásaira is. Például kritizálja az ún. „abszolút” és „relatív” vagy „relacionális” térfelfogás közötti dichotómia narratíváját. Hasonlóképpen, problematikusnak tartja a „behaviorista forradalomnak” vagy „fordulatnak” a „kvantitatív forradalommal” szembeni bemutatását (pl. Cséfalvay, Faragó, Berki) a kontextusok és a „forradalmak” közötti térelméleti folytonosságok elfedése miatt. A fejezet végül bemutatja a pozitivista episztemológia fő szempontjait, a térstatisztikai adatpolitikák reprezentációs problémáit, a „térfétisnek” és a tér objektivizálásának a veszélyeit, valamint a kvantitatív és kvalitatív térelemzési eszközök közötti – gyakran retorikailag konstruált – ellentéteket és áthidalási kísérleteket. Rámutat, hogy a tér fogalmának előtérbe kerülése – és annak pozitivista értelmezése – sok szempontból más fogalmakkal (hely, táj, lépték) szemben és nem velük párbeszédben, valamint a társadalomelméleti interpretációk hiánya mellett érvényesült a hazai kontextusban.

„Posztok” között: Posztszocializmus és posztkolonializmus Kelet-Közép-Európában

A MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjában tudományos segédmunkatársként elkezdtem írni a “Kortárs térelméletek közép-kelet-európai kontextusban” című, NKFI-115870. számú OTKA kutatás keretében készülő kötetbe szánt másik fejezetemet (az első megtekinthető itt). Íme a szinopszis:

Miként alkalmazható a posztkoloniális és dekoloniális kritika a posztszocialista kelet-európai régióban? Vajon hogyan változott Kelet-Európa gyarmati világhoz való viszonya, és hogyan értelmezhető a (poszt)szocialista régió a (poszt)gyarmati viszonyrendszerekben? Milyen értelemben beszélhetünk az eurocentrikus térfelfogások kelet-európai kritikájáról és a kelet-európai tudás dekolonizálásáról? A máig fennálló hidegháborús tudásrendből fakadóan a posztkoloniális kutatások az európai gyarmatokra avagy a „Harmadik világra”, a posztszocialista kutatások pedig a vasfüggöny mögötti területekre avagy az egykori „Második világra”, ezen belül is leginkább az európai keleti blokk államaira szorultak. Ezzel a regionális munkamegosztással szemben a „poszt” irányzatok közötti termékeny párbeszéd új térbeli fogalmakban és viszonyokban értelmezi újra kelet-európai pozícióinkat. A tanulmány a nyugati posztkoloniális irányzat bemutatása mellett először rámutat a posztkoloniális térfelfogások magyarországi gyökereire, hogy ez a tudás miért felejtődött el a rendszerváltás utáni „posztszocialista amnézia” során, illetve hogy a társadalomföldrajzban vagy tértudományokban miért nem terjedt el az anti-koloniális államszocialista propaganda ellenére sem. Egyfelől bemutatja a posztkoloniális kritika megjelenésének földrajzi feltételeit: a „fejlődő világ” színre lépése és az 1970-es évek globális struktúraváltása, a dekolonizációval és az El Nem Kötelezettek Mozgalmával való szocialista szolidaritás, a magyar reformmozgalom és exportorientált külpolitika keretében a kapitalista és szocialista világrendszereit átszelő új térelméletek jelentek meg, például a fejlődéstanulmányok, a latin-amerikai függőségelmélet, a világrendszer-elemzés, az eurocentrikus fejlődéskép kritikája és a globális szemléletű összehasonlító módszertan. Másfelől a tanulmány a orientalista kelet-nyugati „földrajzi képzeletek” globális történeti dekonstruálásával centrum-periféria hatalmi viszonyokban mutatja be a kelet-európaiság térpolitikáit: a felvilágosodás óta jelen lévő „civilizációs lejtő” diskurzusát, a szovjet imperialista törekvéseket, a fejlődő világ felé irányuló szocialista „paternalista testvériség” ideológiáját, a balkanizmust, a rendszerváltás utáni „vissza Európába” és piacorientált neoliberális „tranzitológiát”, illetve az Európai Unió „civilizációs misszióját” és az „európaiság” posztkoloniális politikáit a keleti bővítés során. Bemutatja, hogyan értelmezhető posztkoloniális perspektívából a hatalom, ágencia és tér kapcsolata, a rassz/tér, a biopolitika és „osztályrassz” fogalmai, az idegen „Másik” térbeli konstruálása, a hibrid identitás térbelisége és a társadalmi nem orientalizálása a posztsocialista régióban. Mindezek mentén a kelet-európai térfelfogások dekolonizálása a nyugathoz való felzárkózás metanarratívájából képzett társadalomtörténeti és fejlődéselméleti fogalmak és „öngyarmatosító” episztemológiák felülvizsgálatát sürgeti a régió globális történeti újraértelmezése érdekében. Végül felmerül, hogy vajon az Európai Unió válságtüneteivel és a liberális ígéretek kudarcával felerősödő nacionalizmus, xenofóbia és gyarmati diskurzus fényében mennyiben szükséges vagy lehetséges a Kelet-(Közép-)Európa fogalom újradefiniálása vagy elvetése?

A térelméletek tudásföldrajza: A társadalomföldrajzi irányzatok elhelyezése Magyarországon

A MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjában tudományos segédmunkatársként elkezdtem írni a “Kortárs térelméletek közép-kelet-európai kontextusban” című, NKFI-115870. számú OTKA kutatás keretében készülő kötetbe szánt egyik fejezetemet. Íme a szinopszis:

A bevezető fejezet célja tudásföldrajzi szemléletben áttekinteni, hogy Magyarországon milyen helyi viszonyok között fogalmazódtak meg a társadalmi térrel kapcsolatos – jelen kötetben is szereplő – irányzatok a társadalomföldrajzban és a tértudományokban. Ennek nyomán a tanulmány először bemutatja a tudásföldrajz kutatási irányzatait és módszereit, és hogy milyen tudományszociológiai és tudománytörténeti szempontok alapján érdemes a kelet-közép-európai pozíciókból termelt tértudományi tudást kritikailag újraértelmeznünk. A tanulmány a tudás térbeli áramlását és adaptációs módjait a tudástermelés centrum-periféria viszonyaival és hegemóniaváltásaival összefüggésben értékeli, és ennek során a jelenlegi hazai, félperifériás tudásátvételi folyamatokra mutat rá. Rövid történeti vázlatban bemutatja, hogy a második világháború óta hogyan alakultak elsősorban a társadalomföldrajz és tágabban a térrel foglalkozó társadalomtudományok térfelfogásai, hogyan öröklődtek át a szocialista időszakból a hazai térelméleti diskurzust meghatározó koncepciók, és ezek hogyan változtak meg a rendszerváltás és az euroatlanti hegemóniaváltás új mintakövetési viszonyai között. Nemzetközi, összehasonlító perspektívában elemzi a „nyugati” térfelfogásokról és térelemzési módszerekről alkotott hazai narratívákat, rámutatva a szelektív átvétel és interpretáció folyamataira, illetve a „hermeneutikai kapuőrök” kontextuális szerepére, a helyi tudásstruktúrákba ágyazott tudás tudományszociológiai, társadalmi-gazdasági és politikai-ideológiai funkcióira. Arra kíván válaszolni, hogy miért éppen bizonyos térelméleti felfogások terjedtek el, ezeket hogyan értelmezték másként a posztszocialista térben, és ez hogyan határozta meg a helyi térelméleti koncepciókat és vitákat. A „nyugathoz” való felzárkózás jegyében az egyes térelméleti irányzatokat jellemzően a helyi kontextusuktól elválasztva mutatták be, így a térelméletek puszta leírásával sok esetben a centrumból átvett tudáskánont termelték újra. Jellemző posztszocialista anakronizmusként a legtöbb esetben az „új” irányzatok és térfelfogások akár évtizedekkel ezelőtti „nyugati” szakirodalomból származtak, és bemutatásukat a „megkésettség” narratívájában helyezték el, elfedve ezzel a kelet-közép-európai térelméleti irányzatok eltérő fejlődési útjait és társadalomtörténeti kontextusait. Mindeközben az egyre szélesedő repertoárt képező „új” térelméleti irányzatok álláspontjainak leírása a rendszerváltás utáni tudományos mezőben helyi legitimációs eszközökké is váltak, és a hazai „tesztelésük” hátterében a kelet-európai viszonyokra adaptált sajátos térelméleti keretrendszerek még többnyire kidolgozásra várnak. A tanulmány szerint tehát a hazai diskurzusban elterjedő térelméletek „absztrakt” értelmezése helyett reflektálnunk kell a tudományos tudástermelés egyenlőtlen és függő hatalmi viszonyaira, és a hazai térelméleti tudás nemzetközi elhelyezése érdekében rá kell mutatnunk a mögöttük álló „megismerési térpolitikák”, társadalmi reprezentációk, politikai-ideológiai programok és szakpolitikai törekvések sajátosan kelet-európai kontextusaira.

Why the blues is sexual

(watch from 35:38)

If you want to know what the blues is really about, if you want to know why the blues is about sexuality, watch this performance. Blues is about people. It carries the folk roots of sharing your personal, very simple and very raw feelings, worries and confessions with your community. The performativity of personal expression, of showing your true, very personal, intimate, individual and instantaneous feelings, in an improvised, unpolished, honest, personal, and spontaneous communication with the “audience”, as in a direct conversation. Checking on if they get it, if they feel it too. Can you hear me? Yeah. Are you with me? Do you know what I’m talkin’ about? They answer: come on! Tell us. We want to know what you have to say.

The story is about only one night. One intimate moment you want to, you have to share. You cannot go on without it. Because it bursts out, you cannot keep it inside anymore. You know you shook me, baby, you shook me all night long. The shared intimacy of the very basic but strong emotional affect of sexually being attached to someone, and the simplest desires coming from craving for the other and the fears of loosing the whole thing, expressing the temporality of being. Every sentence is about HOW bad you want it, about what you truly are deep inside, the trueness and credibility of the feeling warranted by the reactions from the community. They react, they feel it too, they accept and embrace your feelings, they add to it their own, and they share these simple things of being flesh and bone. They all know what it’s about. You just help them feel it.

You are not on stage, you are with the people, you are just one of them. Blues is about how you fit into the community by expressing your intimate motivations honestly and constructing this shared feeling with the others. Yours becomes a shared story, a closed individual issue made public, conceptualizing the definition of us being just plainly human. You express how you struggle with this simple and itching feeling, you show all sides and aspects of it, show its deepness as much as you can.

And then the dialogue between the two sexually attached people, the voice of the other, sharing publicly what started between them, that they want each other, how they want each other, that its true what others have been gossiping, its official, they do have something between them, they have an affair. And then just making fun of it. Because its life. Sexual grace and playfulness embracing the whole relationship with a delicate touch. The waves of strong and soft dynamics, quick burst-outs and long carried-away ponderings, the questions and answers, the doubts and statements of the whole issue, talking, explaining, articulating. The deep, sexual rythm of shaking hips and slow walking, slow swinging.

Blues is about living the feeling with all its deepness and raw form, sharing, articulating and reaffirming what you are and what motivates you as a person in life, with the help of the community. Like in gospel, a plea towards the others to accept you, to embrace your worries, to reify what truly motivates you inside: not money, not power, not career, not all these falsehoods, but by being inspired by someone, by being attached to somebody, by living for that one night. Because deep inside that’s what carries you forward. Because that makes you human.