Mi a kritikai földrajz?

Kik művelik, terjesztik a tudást és miért? Kinek az érdeke az adott dolgokat tudni vagy nem tudni? Milyen erőviszonyok döntik el, hogy milyen tudás érvényesül elfogadottként Ezekre kérdez rá a kritikai földrajz: tehát attól kritikai, hogy a tudás társadalmi szerepére kérdez rá.

A tudomány tekintélye

Ez a kijelentés mindennapi társadalmi életben még viszonylag magától értetődő lenne mindenki számára (gondoljunk például a “tényeket” értelmező sajtó megosztottságára), viszont a tudomány világában már korántsem ennyire evidens. Egyfelől tulajdonképpen a tudósok is olyanok, mint például az újságírók: utána néznek dolgoknak, nyomoznak és értelmezéseket adnak közre, amiket megvitatnak. A különbség az, hogy a tudós egyrészt gyakran abból él, hogy egy adott téma szakértőjeként nyert el elismeréseket, és a tudomány ún. “tekintélyét” egy sajátosan kidolgozott bizonyító eljárás és közösségi-intézményi rendszer révén nyeri el, ami általában erősen hierarchikus. Alapesetben egy professzornak hosszú munkássága miatt nagyobb szava és tekintélye van, mint egy doktori hallgatónak, és ezt a tudományos intézményrendszer rögzíti: nem lehet valaki csakúgy “professzor”, az oda vezető utat számtalan idő- és erőforrás-igényes lépés előzi meg. A társadalomban tehát a tudományon belül létrehozott és elfogadott tudás általában nagyobb legitimitást élvez, mint más tudás, és a tudománynak ezt a társadalmi pozícióját és szerepét (ami a gyakorlatban egyáltalán nem ennyire evidens) hosszú és szövevényes történelmi események során alakították ki.

Az emberek (és gyakran maguk a tudósok is) hajlamosak azt gondolni, hogy valami azért elfogadott, mert “bebizonyították”, hogy igaz. Egyszóval valami vagy igaz vagy nem. A tudósok maguk persze – tekintettel a kutatásaik kihívásaira – tudják, hogy ez soha nem ilyen egyértelmű, még ha egyértelműen hisznek is az “igazabb” és “hamisabb” válaszokban. Mindenesetre az ennek eldöntésére kialakított intézményeket a tudósok rendszerint azért is tartják fenn, hogy az említett társadalmi pozíciójukat megtartsák, így biztosítsák az “érvényes tudást”, és kizárják az “áltudományos” tudástermelőket.  A tudomány története és földrajza során azonban korántsem volt evidens, hogy ki számít tudósnak és mi számít tudományosnak. (Érdemes megjegyezni, ahogyan erről Lorraine Daston tudománytörténész írt, hogy a tudományos tudás “objektív” megítélésének kultúráját elsősorban a jogtudományból és pertartás lefolytatásából vették át a tudósok.) Én például éppen ezért foglalkozom tudománytörténettel, mert ez egyáltalán nem evidens, és csak ennek fényében tudjuk megérteni a mai világunk tudományának működését is.

Folyt. köv.