Hogyan terjedt az amerikai “kvantitatív forradalom” Angliába?

Peter Haggett illusztrációja arról, hogy hogyan terjedt az amerikai központokból a “kvantitatív földrajz” a britekhez és Kanadába. Körülbelül az 1960-es évek végéig nézi azt, hogyan mentek át a fő képviselők egyik egyetemről a másikra. A kutatóintézeti hálózatot, egyéb megbízásos kapcsolatokat vagy kiküldetéseket (például a “Harmadik világba”) és a konferencialátogatásokat nem nézi.

quantgeog

“A highly simplified and incomplete picture of some of the moves of geographers from two leading United States graduate schools in the 1950s and 1960s, and their impacts on the United Kingdom. Some of the second- and third-order moves occurred after 1970. For simplicity only one centre in human geography (Washington) and one in physical geography (Columbia) have been retained.”

Forrás / Source:

Peter Haggett, “Revolutions and quantitative geography: some personal reflections on the bicentennial”, Paper to the Sixth European Colloquium on Theoretical and Quantitative Geography, Chantilly, France, September 6 1989.

Peter Haggett (1990): The Geographer’s Art. Wiley-Blackwell.

Why open access is important in academic publishing

Connecting to some of the reasons behind open access, here is a blog article from last year that sums up some important points. The context here is mainly the US.

“Academic publisher Elsevier, which owns a majority of the prestigious academic journals, has higher operating profits than Apple. In 2013, Elsevier posted 39 percentprofits, according to Heather Morrison, assistant professor at the University of Ottawa’s School of Information Studies in contrast to the 37 percent profit that Apple displayed.”

“This lucrative nature of academic publishing comes at a price–and that weight falls on the shoulders of the full higher education community which is already bearing the burden of significantly decreasing academic budgets. “A large research university will pay between $3-3.5 million a year in academic subscription fees –the majority of which goes to for-profit academic publishers,” says Sam Gershman, a postdoctoral fellow at MIT who assumes his post as an assistant professor at Harvard next year.”

““Money should be taken out of academic publishing as much as possible. The money that is effectively being spent by universities and funding agencies on journal access could otherwise be spent on reducing tuition, supporting research, and all things that are more important than paying corporate publishers,” says Gershman. John Bohannon, a biologist and Science contributing correspondent, is in agreement and says, “Certainly a huge portion of today’s journals could and should be just free. There is no value added in going with the traditional model that was built on paper journals, with having people whose full time job was to deal with the journal, promote the journal and print the journal, and deal with librarians. All that can now be done essentially for free on the internet.””

 

1956 és a szocialista területi tervezés

Szombat 11 és 13 óra között megtartottam előadásomat az 1956-ról szóló, Egerben tartott konferencián, amelynek témája “1956 és a szocializmus: válság és újragondolás“. Az előadás egy már korábban beharangozott szekció része volt, amit a Helyzet Műhellyel szerveztünk “Megszakítás és folytonosság: 1956 szerepe a szakértői tudástermelésben” címmel.

Az előadásom elérhető itt.

Bal: Markos György; jobb: Perczel Károly feleségével

Két életrajzot elemeztem az 1950-es évek területfejlesztési szakértőcsoportjainak kialakulása és azok intézményesedése folyamatában. Markos György és Perczel Károly, sok szempontból nagyon eltérő egyéniségek voltak, habár hasonlóan kalandos utakat éltek meg. Mindketten hittek a kommunizmusban, fiatalon emigrációban éltek, és végül a második világháború során maradtak Magyarországon (Markos 1939-től, Perczel 1945-től). Mindkettőjüket a hazai területfejlesztés “iskolaalapítóinak” tartják, és egyiküknek sem volt köze eredetileg a földrajzhoz. Ugyanakkor két egészen eltérő “iskolát” és “életművet” hoztak létre: Markos az újjászervezett (Marx Károly) Közgazdaságtudományi Egyetemen mint tanszékvezető és későbbi dékán a gazdaságföldrajzi irányvonalat, Perczel pedig építészmérnökként a területi tervezés szakintézményeiben végzett (TERINT, ÉVM, VÁTI), vezető tervezői munkája révén egy urbanista irányvonalat alapozott meg. A kutatásaim során részben ennek a két embernek az életrajzát rakom össze, hiszen rajtuk keresztül jól megragadható a korabeli magyar “szocialista” gazdaságföldrajz és területi tervezés kibontakozása.

Vajon 1956 mennyiben jelentett törést vagy folytonosságot a szocialista gazdaságföldrajz és területi tervezés esetében? Míg a szakmai visszaemlékezések alapján az 1949 utáni területrendezés és közigazgatási reform a szocialista új városokat és iparosítást kiszolgáló „voluntarista” tervezésbe fordult át, addig 1956 és 1958 között intézményesült a regionális tervezés.

Markos György és Perczel Károly korai pályafutásának végigkövetésén keresztül bemutatom, hogy hogyan kapcsolódik 1956 a magyar szocialista területi tervezés intézményesedéséhez. Mindkét ember illegális baloldali szervezetekben tevékenykedett a háború előtt, a háború után visszatérve pedig a szocialista területfejlesztés és regionális tervezés iskolaalapítóivá váltak. Perczel 1946-tól az Országos Építésügyi Kormánybizottság és az Építésügyi Minisztérium munkatársa, 1949-től pedig a kezdeményezésére létrehozott Területrendezési Intézet (TERINT) vezetője, míg Markos 1949-től az újjászervezett Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Gazdaságföldrajzi Tanszékének vezetője lett. Perczel az építész-urbanisták, Markos pedig a gazdaságföldrajzosok területfejlesztői csoportjait alapította meg, amelyek az 1960-as évek elején a reformfolyamatok szakértői vitáiban konfliktusba is kerültek egymással. Markos a szovjet rajonírozást támogatta, és részt vett az Erdei Ferenc által koordinált 1956. áprilisi területrendezési reformtervezetben, aminek életbe lépését a belpolitikai válság meghiúsította. 1956 számára törést jelentett, hiszen bár az akadémiában hithű marxista-leninista ideológusként számolt le a fő „burzsoá” geográfusokkal, addig a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának vezetőségi tagságáért és a Petőfi Körben folytatott tevékenységéért fegyelmivel elbocsátották, és 1958-tól áthelyezték a MTA Földrajztudományi Kutatócsoportjába, ahol marginalizálódott. Perczel számára a törés korábban jelentkezett: 1949–1954 között a Rajk per kapcsán életfogytiglani ítélettel bebörtönözték, és az 1949-ben a TERINT-ben általa kidolgozott első országos területfejlesztési koncepciót letartóztatása után megsemmisítették. 1954-es rehabilitása után az Országos Építésügyi Hivatalban helyezték el, míg 1957-től az Építésügyi Minisztérium főosztályvezetőjeként részt vett a regionális tervezést 1958-tól megalapító kormányhatározat előkészítésében. Ez intézményileg lehetővé tette Perczel számára, hogy az 1960-as évek elejétől a VÁTI főosztályvezetőjeként az Új Gazdasági Mechanizmus keretében kidolgozza az 1971-ben életbe lépő Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepciót.

Az előadásomban a két szakmai életrajzon keresztül mutatok rá, hogy egyrészt a területi tervezés hogyan szolgálta a politikai konszolidációt egy egyetemi és egy kutatóintézeti környezetben, miközben az 1950-es években egy új, a későbbi területpolitikában meghatározó szakértői generáció sajátos tervezési hagyománya és reformtudása alakult ki. Másrészt bemutatom, hogyan ágyazódott ez az intézményesedés a poszt-sztálini szovjet tudománypolitikának és Magyarország nemzetközi gazdasági pozíciójának megváltozásába. Az időszak egyik töréspontja, amely hidegháborús trendekbe is ágyazódik, hogy a főként jogászok szakértői elitje által irányított közigazgatási reformokat 1945 után egy elsősorban építészekből és közgazdászokból álló szakértői elit veszi át, amely politikai és intézményi legitimitását az 1956 utáni időszakban nyeri el. Szintén tágabb nemzetközi folyamatokba ágyazódik, hogy az 1950-es évek közepétől a tudományos diskurzus fokozatosan a technokrata és szakértői irányokba mozdult el, és a Párt és a területfejlesztői szakértők közötti relatív kompromisszum a „burzsoá” regionális tervezési elméletek elterjedését eredményezi az 1960-as évekre.

Where were the oldest universities outside “Europe”?

The “university” is a very Eurocentric term: it is said that because there were no “corporations” in the “East”, the archetype schools of higher education did not exist there, which is, of course, not true (apart from the academies of antiquity, noteworthy is the Byzantine unversity, which was not based on “corporation” but “charity trust”). Due to this conception, European expansion could be traced in geographical space by the establishment of European learned societies, the so-called “unversities”. I’ve just discovered that the first universities outside “Europe” were founded mainly by Spanish monks in the 16th century in colonial Latin America. The oldest is in Santo Domingo, today the Dominican Republic (Universidad Santo Tomás de Aquino, 1538), which makes it the first university established in the Western hemisphere. The oldest one still in operation is in Lima, Peru (Universidad Nacional Mayor de San Marcos, 1551) and the oldest in North America is in Mexico (Real y Pontificia Universidad de México, 1551). The first university in Asia was founded in The Philippines (Universidad de Santo Tomás, 1611), but colleges were developed from 1589 on (some became universities afterwards). This was 25 years after the route accross the Pacific Ocean was discovered in 1565.

UST_in_Intramuros

“The Royal and Pontifical University of Santo Tomas, established by the Dominican missionaries in 1611 and raised to the rank of a University in 1645 by Pope Innocent X through the petition of Philip IV of Spain, is currently the educational institution with the oldest extant University charter in Asia.”

Félperifériás Magyarország és az EU transzferek

14199253_1067844829918739_8790478021937452809_n

Ez a félperifériás Magyarország: az Európai Bizottság jelentése szerint a hazai kormányzat állami beruházásainak 60%-a EU-s forrásokból állt 2015-ben. Az ábra címe hibás: nem a költségvetési kiadások arányáról van szó. A 2015-ös hazai költségvetés 55,9 mrd EUR volt, míg az EU-s transzferek 9 mrd EUR (2.794 mrd HUF), ami nagyjából 16,1%. Persze ez is egy beszédes ábra, ami az EU-s kiadások relatív súlyát mutatja; eszerint a hazai GNI kb. 5,3%-át EU-s projektek akotják (habár nem értem, miért csak 5.200 mrd EUR támogatást jelez):

14231168_1068236346546254_5662002615100676647_o

A szocializmus alatt a szovjet és KGST rendszer mögött valójában egy erős világgazdasági függőségben álló Magyarország működött. Habár a rendszerváltás után a “szocializmust” a neoliberális átállás során politikailag diszkreditálták, a hosszú távú függőségi viszonyok a privatizációval és a külföldi működőtőke-beáramlással, aztán pedig az EU-s kohéziós támogatásokkal fennmaradtak. A politikai ideológiák és értékrendszerbeli szimbolikus harcok helyett (“európai értékek” vs. “illiberális nemzetállam”) ezeket a hosszú távú politikai gazdasági függési viszonyokat kellene világosan látnunk. Többek között a jelenlegi kormány EU-ellenes politikai felszólalásai mögött ugyanis ezek a materiális tényezők tartják vissza az országot az anyagi csődtől és teremtik meg a középosztály fejlődési illúzióját és látszatjólétét. Mindeközben az EU-s források elköltése egyrészt jelentősen korrupt, másrészt kifejezetten infrastrukturális beruházások finanszírozását szolgálja. Vajon a “felzárkózás” egyrészt mennyire valós, másrészt mennyiben függ az ország gazdasági függőségétől?