A német mindig tárgyilagosságra törekvő és nem felületes

“A német tudományos folyóiratot, könyvet sohasem azzal az előítélettel nyitjuk fel, mint egyik-másik balkáni nép “tudományos” szellemi termékét. A német mindig tárgyilagosságra törekvő és nem felületes, sőt a “német alaposság” közmondásos.
Előttünk fekszik egy erdélyi szász-német folyóirat, melynek mult évi folyama egyebek között Nyiregyháza és Debrecen magyar városok településformáival foglalkozik. A rövid, de sokat mondani akaró cikkeket Treiber G. mérnök írta. A településtörténelmi adatok teljes mellőzésével pusztán alaprajz vizsgálat alapján megállapítja, hogy e városokat a középkorban németek alapították. Sőt az egyes városrészek keletkezésének időpontját is pontosan megállapítja tisztán spekulativ alapon.” (Győrffy Istán 1929)

Assembling Hungarian socialist urban and regional planning in the early post-WWII period

This paper explores the early post-WWII era institutionalization of socialist urban and regional planning, and the uneven relations between the nation-state and the urban scale in Hungary. From the perspective of science and technology studies and the sociology of knowledge, the paper presents archival materials and policy plans to show how a specific “socialist” planning and a new form of expertise, urbanistics was assembled. Drawing on Hecht’s (2011) “technopolitical rupture-talk” as a rhetorical invocation of technology that confines the political economic continuities behind the promotion of a new division of the world, and Lampland’s (2011; 2016) application of this notion on the transition to socialism and the early Cold War in Hungary, the paper aims to highlight the technopolitical lineage of scientific knowledge and state policies of urban and regional planning under the instrumental implementation of the “socialist state”. In contrast to political revisionist narratives that emphasize the rupture of “Sovietization”, the imperialism of the Soviet Union and the essential traits of the “socialist system”, strong state involvement in top-down planning and a technocratic impulse are also evaluated in continuation with 1930s modernism and etatism, post-WWII reconstruction and utopianism, and embedded in the local and transnational discourse and networks of planning experts. Socialist and most postsocialist narratives in the profession emphasize the “voluntarist” planning of 1949–1957 and confine these contexts. Meanwhile they also disregard the “socialist” application of pre-WWII administrative plans on the settlement network, such as by Gyula Prinz, Károly Kogutowicz, Zoltán Magyary, and the research team of István Bibó at the Institute of State Science (1926–1949) between 1945–49, despite that references to “bourgeois” literature were de-emphasized in public discourse. The emergence of Hungarian urbanistics was also part of a general Cold War trend of state policies taken over by the “new builders of the state”: economists, engineers and architects. Hungarian urbanists outpaced economic geographers in institutionalizing urban and regional state planning in 1958, while tensions developed, as the Party needed immediate legitimation from technocrats. However, the “Second World” experiences in statist technopolitical theories, such as central place theory (e.g. Christaller), the rational-mathematical calculation of population sizes and service centres in the settlement network, have been completely left out of mainstream Western academic accounts, while go beyond static preconceptions of “capitalist” and “socialist” systems or the planned “socialist city”, and offer insight into wider Cold War trends, such as the shift from settlement morphology to functionalism.

© Copyright. Do not cite without author’s permission.

Éghajlati determinizmus Fodor Ferenc gazdasági földrajzában

Részletek Fodor Ferenc 1933-ban kiadott Bevezetés a gazdasági földrajzba tankönyvéből:

“Az ember számára éppen úgy, mint a növényzet és az állatvilág számára, szintén van egy hőmérsékleti optimum. Ez a fehér emberre nézve kb. a 15 fokos napi közép hőmérséklet. A levegő nedvességében az optimum 80% körül van. Az évszakok sem egyenlő értékűek az ember fizikai és szellemi teljesítményére. Általában úgy tartják, hogy az európai embernek az őszi és tavaszi hónapok legkedvezőbbek úgy szellemi, mint fizikai munkára.

Az emberre nézve vannak egészséges és egészségtelen klímájú területek. Az időjárás változatossága vagy egyhangúsága, a levegőben lévő mikroorganizmusok és por mennyisége szerint egyes tájak jobban kedveznek az emberi életnek, mások kevésbé. Egyes betegségek bizonyos klímaövekhez vannak kötve, így pl. a trópusi betegségek, álomkór, malária stb. Sőt vannak egyes évszakok, amelyekben bizonyos betegségek gyakoribbak.

Mindezek alapján a klímamiliő a gazdasági tájak kultúrájára is rányomja a maga bélyegét. Így beszélhetünk a nomád állattenyésztés, az európai mezőgazdasági művelés, az öntöző kultúra, ültetvényes gazdálkodás, stb. tájairól. Még az ipari kultúrának is vannak bizonyos klimatikus előfeltételei. A trópusokban az ember kitartó testi munkára nem lévén képes, ezek a területek nehezen iparosodhatnak. A trópusokban a nedves levegő a gépek vasanyagát is hamar rozsdásítja. A gyáripar klimatikus feltételei kétségtelenül legkedvezőbbek a mérsékelt övben.” (71)

A short summary of my PhD project

My doctoral research project is about the geographies of the so-called ‘quantitative revolution’. I am interested in the circulation of knowledge produced in the emerging global centre(s), to provide a sort of overview of the ways neopositivism and mathematical spatial planning theories were brought in (or back) and adapted in different European contexts. Although their application in e.g. ‘Thirld World’ countries is also interesting, I find the case of semi-peripheral countries the most intriguing.

In the Hungarian case, the adaptation process should be understood in the context of a reformist movement in economic policy that also affected spatial planning. This was closely linked to the integration to the capitalist world economy under an upturn in global economic cycles, which surfaced in what I call a ‘technocratic turn’ in knowledge production from the 1960s. I think this is well exemplified by shifting discourse, as they called the new semi-capitalistic reforms ‘The New Mechanism’, which is a machinic term. World economic integration went hand-in-hand with the dissemination of formal-mathematical technocratic thinking (‘efficiency’, ‘rational’, etc.). This was also in tune with the Soviet Union’s transfer of quantitative-statistical planning theories from the West, thus  the canonical works of US quantitative geographers were translated into Russian. I am interested in the reception of these (‘Western’) theories by Hungarian spatial planning: how and why these got here?

Why is this socialist context important in understanding postsocialism? In the case of human geography, these developments determined the directions and intellectual agendas of postsocialist knowledge production. For example, regional science was institutionalized by technocrats formerly working in the National Planning Office partly in the 1980s and fully in the second part of the 1990s. In consequence, our department(s) still specializes in positivistic quantitative analysis, which determined my own intellectual opportunities as a university student. E.g. the “new approaches in geography” class was dubiously filled previously with chatting about 1970s planning literature. I am also interested in this because – following Judit Timár – I want to see why and to what extent Hungarian geography did not develop critical theories, so this connects to the historical question of the possibilities of creating critical knowledge and doing critical geography in Hungary. I think our position of doing so should be considered in the context of semi-peripheral knowledge production.