“Sose fogom elfelejteni azt az esetet, amikor az input-output táblát először hasznosítottuk Magyarországon. 1959. január elsejére a termelői árak radikális reformját készítették elő. Az árrendezés előzetes mérlege – az új áron számított 1959. évi nemzeti jövedelem – 1958 végén 13 milliárd forint hiányt mutatott. Ez akkor horribilis összeg volt, megközelítette a nemzeti jövedelem tíz százalékát, és úgy tűnt, súlyosan veszélybe került a következő évi pénzügyi egyensúly. (A magyarázat világos volt, de fülön csíphetetlen: a minisztériumok és nagyvállalatok kivétel nélkül „túlbecsülték” az anyagköltség árindexét, és „alulbecsülték” saját termékeik árindexeit – a „becslési hiba” kényelmes nyereségtartalékokat biztosíthatott volna számukra a következő évekre.) A Tervhivatal pénzügyi főosztályának vezetője díjat tűzött ki: minden megtalált milliárdért egy üveg pezsgőt. A hiányvadászat hetekig folyt lelkesen, de eredménytelenül.
Végül, hosszas rábeszélés után, nyögve-nyelve, a vezetés hozzájárult ahhoz, hogy az átárazás alapjául készüljön egy viszonylag nagyméretű ágazati kapcsolati mérleg. Ez szokatlan, idegen volt a hagyományos tervezési gyakorlatban, mégis elrendelték a „sakkozást”. (Az ágazatközi mérleget akkoriban sakktáblamérlegnek is nevezték, a sokféle magyarítási kísérlet egyikeként.) Mátrixelemről mátrixelemre, a kibocsátó és a felhasználó ágazatot képviselő tervezők kénytelenek voltak egy asztalhoz ülni, és megegyezni előbb a szóban forgó áramlás terjedelméről régi áron, azután pedig a mindkét oldalon alkalmazandó árindexről. Egy héten belül megkerült mind a 13 milliárd forint. Később, amikor már mindenki kialudta magát, persze összegyűltünk ünnepelni. Irodalmi vénával megáldott kollégáink a helyszínen felolvasott balladákban és drámatöredékekben örökítették meg a „sakkozás” nevezetesebb eseményeit és szereplőit; megittuk a 13 üveg pezsgőt, és még sokkal többet; nagyszerű buli volt.
…
Az ideológiai ellenállást is le kellett küzdeni, mindkét oldalon. Nyugaton az input-output modell filozófiája és alkalmazása mögött sokan valamiféle burkolt kommunista összeesküvést gyanítottak. Keleten a matematikai módszerek közgazdasági alkalmazása a legjobb esetben is revizionizmusnak számított, a burzsoá métely terjesztésének. Az ideológiának azonban vissza kellett vonulnia. Adott volt a szükséglet, adott volt a szükségletet kielégítő modell, és adott volt a modellt megoldani képes gép. Az input-output modell jött, látták és győzött; meghódította a világot Washingtontól Delhiig, Oslótól Kairóig, Párizstól Moszkváig.” (315-317)
