The Return of the Colonial: Understanding the Role of Eastern Europe in Global Colonisation Debates and Decolonial Struggles

Online workshop on 10 September


Romina Istratii – School of Oriental and African Studies, University of London
Márton Demeter – National University of Public Service, Hungary
Zoltán Ginelli – Universität Leipzig, Leibniz ScienceCampus “Eastern Europe – Gobal Area” Research Fellow

The recent events unfolding in the United States have called the world’s attention to the intersection of systemic racism and colonial legacies. Recent anti-racist protests sparked by the Black Lives Matter movement in North America and various decolonial movements in the West have significantly expanded into wider debates about colonial legacies in European societies and for first time in Eastern Europe. Voices have joined from various other parts of the world not only to express solidarity, but also to raise similar concerns in their own territories, including from Eastern European countries that did not have a shared historical account of partaking in modern colonialism. This outcome is both problematic and hopeful: it is problematic because western histories, politics and discourses continue to frame public debates around the world regardless of context-specific histories, effectively maintaining Anglo-American epistemological hegemony in the world; it is hopeful because issues of racism, exclusion or ‘othering’ may generate beneficial self-reflective discussions within every country and among every people.

These recent events demonstrate not only the continuation of western dominance in public debates worldwide, but also the need for a more organised or vocalised engagement from Eastern European scholars with colonialism, post-colonial theory and decolonial critiques. Efforts to contextualise Eastern European histories of colonisation and decolonisation in relation to Western European colonialism are not new and there is emerging scholarship in this field. Yet it appears to have only little influence on mainstream post-colonial, decolonial and ‘whiteness’ studies that currently shape discourses in the West and in many parts of the post-colonial Global South.

Calls to decolonise minds, ontologies, epistemologies and axiologies critiquing what is perceived as Eurocentric knowledge or Euro-American epistemology often suggest a uniform imaginary about European histories and epistemologies. This would be inconsiderate of Eastern Europeans’ own lived experiences of various colonialisms and imperialisms, diverse positioning vis-à-vis Western European colonialism within these countries, and in some cases direct contributions to global anti-colonial struggles. The tendencies in some “epistemologies of the South” to remain locked in an essentially Western Eurocentric epistemological paradigm, which in turn ‘others’ Eastern Europe, is particularly urgent to address. There is a need for Eastern Europeans to develop more nuanced and actor-focused accounts of their region’s complex historical experiences with modern colonialism and contemporary participation in anti-colonial struggles, in order to enter into conversation with their Global South counterparts and develop more refined theoretical frameworks together.

This epistemological ‘othering’ of Eastern Europe should not be seen as disconnected from the realities of a global scholarly landscape that remains defined by western ‘academic imperialism’: research funding inequalities, Anglophone publishing hegemonies and research standards grounded in western epistemology.

Scientometric analyses show that scholarship in the social sciences and humanities (SSH) from what is called Central and Eastern Europe (CEE) remains extremely under-represented in European and global research. In fact, Eastern Europe belongs within the Global South group in terms of its share of publications in the world. Research papers submitted from scientific institutions in CEE are seldom published in leading, high-impact international journals. In some cases, their contribution is under 1 percent, while Western European scholars’ share can be above 50 percent. Editorial boards in leading international journals tend to be comprised of western scholars and are rarely based in the CEE region; hence papers submitted to high-ranking journals are most likely to be reviewed by western scholars and not CEE scholars, which results in biases in academic peer review. In parallel, the distribution of European research grants has been noticeably uneven in recent decades: evidence shows that ERC funding on the three levels starting grants, consolidator grants and advanced grants is predominantly allocated to Western European institutions (98 percent) with their counterparts in CEE receiving less than 2 percent. More importantly, the acceptance rate of project proposals is over 15 percent in the case of Western European institutions and under 5 percent for CEE institutions.

These huge structural, material and normative inequalities in academic knowledge production suggest clear links between CEE’s limited representation in both influential publications and research funding and the dominance of western epistemology in current debates and mainstream conceptions of the world and world problems. They may also lead us to ask whether these are symptoms of wider, long-term hegemonic and dependency structures in the region that may resemble (post)colonial processes shared by other regions in the world.

In this workshop, we would like to invite scholars of Eastern European and Global or Transregional Studies from various fields to join us to explore these issues, with the aim of formulating a common strategy and organised effort for scholars in/from Eastern Europe to respond to these issues more systematically. Questions that we would like to explore include (but are not limited to):   

  1. How can we historicise colonialism through different agencies in Eastern Europe, and how can the experiences of imperialism in the region inform global decolonisation debates?
  2. How can Eastern European scholars respond to the material and epistemological barriers that govern knowledge production and publishing currently?
  3. How can Eastern European scholars diversify and challenge constructs, theories and paradigms that remain rigidly informed by experiences of colonialism and racism in Western Europe and North America, including ‘whiteness’ debates?

The workshop’s aim is to understand better what particular historical accounts and existing representations in western scholarship Eastern European scholars might need to ‘reclaim’ and how this could be pursued collectively. The workshop will result in a short commentary that will outline the state of Eastern European debates and opinions around these questions and will identify specific suggestions towards a more organised approach in engaging with and contributing to the relevant debates worldwide.    

The workshop is planned as a series of virtual discussions organised around the questions outlined above. The facilitators will open each session with a presentation to outline the state of debates and evidence around each question to spark discussion. Participants will be invited to prepare 10-minute responses to each question to contribute to the conversations and brainstorming sessions. The workshop will conclude with a round-table to summarise the key insights and lessons from the different discussions, with the aim to start drafting a statement that will serve as a future roadmap for Eastern European scholars working in Global Colonisation Debates and Decolonial Struggles.

The workshop is supported by Decolonial Subversions and the Leibniz ScienceCampus “Eastern Europe – Global Area” (EEGA) program, and aims to build on previous initiatives organised by EEGA and the Dialoguing Posts Network.

Confirmed participants:

Rossen Djagalov
Kasia Narkowicz
Zsuzsa Gille
Paul Stubbs
Piro Rexhepi
Manuela Boatcă
James Mark
Mariya Ivancheva
Tamás Scheibner
Janos Tóth
Nikolay Karkov
Tsvetelina Hristova
Katarina Kusić
Anikó Imre
Alena Rettová
Ovidiu Ţichindeleanu
Kasia Narkowicz
Zhivka Valiavicharska
Lela Rekhviashvili
Vanessa Ohlraun
Jan Michalko
Denny Pencheva
Alena Rettová
Hana Cervinkova
Philipp Lottholz
Alexandra Oancă

Amikor Aczél György volt a váci börtön titkos tervezőirodájának raktárosa

Perczel Károly, az 1971-es Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció szellemi atyjának személyes visszaemlékezései alapján raktam össze egy anyagot a 2016-os kutatásaimból. Perczel 1949 és 1954 között volt börtönben, a Rajk-perrel kapcsolatban francia kémkedésért vádolták meg, hivatalosan először életfogytiglanra ítélték bizonyítékok és vallomástétel nélkül, a börtönben a kihallgatása alatt rendszeresen megverték. Személyesen ismerte Rajkot a kommunista mozgalomból, állítása szerint Franciaországban Rajkot “ő szabadította ki” a koncentrációs táborból.

Hosszan ír arról, hogy hogyan dolgoztattak tervezőként különböző szakembereket a váci fegyházban – afféle saraska teamekben – az újjáépítés és a Rákosi alatti fejlesztések érdekében. Szerény körülmények között, de saját tervezőirodát alakíthattak ki, ami egyre gyarapodott. Olyan szakemberek dolgoztak együtt, akik különböző okokból, de döntően a Magyar Közösség-per és a Rajk-per kapcsán kerültek sittre, és később a Kádár éra alatt fontos pozíciókat töltöttek be igazgatói és professzori rangban. Köztük volt Mistéth Ferenc, aki neves hídtervezőként az átmeneti Kossuth-hídat tervezte még 1946-ban (1956-ig bent tartották); Jándy Géza, aki korábban a hadügyminisztériumban dolgozott, a szállításprogramozás és operációkutatás professzora lett (a lineáris és nem-lineáris programozás úttörője); Somlyó György, aki később a VEGYTERV igazgatója lett; Hajdú György, aki később a Fővárosi Vízművek igazgatója lett; Váradi Sándor, aki később az Energiafelügyelet főnöke lett; de ott volt Pichler Ferenc, Földi Iván, Demeter György, Simon Dénes is – Pichler névlegesen a statikai részleg vezetője, Simon az egész iroda adminisztratív vezetője lett. A Magyar Közösség-per kapcsán ott volt Arany Bálint és Kiss Károly (Kiss Ferenc öccse), utóbbi a Gázművek főmérnöke volt az 1940-es években. A fordítóirodában írók is dolgoztak, mint Szász Béla, Ignotus Pál, de ott volt Ádám György is, és olyan szépirodalmi és műszaki szövegeket fordítottak, amiket ők előbb olvastak, mint bárki (pl. Széchenyi önéletrajzát is lefordították), vagy amelyek teljesen titkosak voltak, és azért kerültek hozzájuk, hogy titkosak is maradjanak, pl. a Vár alatti pincék katonai parancsnoksággá alakítását, amit külső irodának nem adtak volna ki.

Az ÁVH szakembereinek felügyelete alatt először a váci börtön felújítását terveztették meg velük, tehát a terveik révén a saját celláik körülményeiért, a saját alávetésük és “biztonságuk” megalapozásáért feleltek volna – és valóban, saját celláikat is ők tervezték meg, a munkatermekben pedig szabadon mozoghattak és beszélgethettek. Mindig “kijárhattak terepre” “felmérés” ürügyén, és valójában nem szükséges anyagokat rendeltettek az ÁVH-sokkal – poénból. Az első nagy munkájuk az volt, hogy a budapesti hidak újjáépítését és korszerűsítését terveztették meg velük (Árpád-híd és Petőfi-híd), de Perczel például tervezett csirkekeltetőt, raktárépületet, bányászati vasútállomást, lakóházakat is. Az Árpád-híddal annyira meg voltak elégedve az ÁVH-sok, hogy friss paprikát és paradicsomot is kaptak, aminek az árát természetesen levonták a “fizetésükből”. A terveiket egy alibi figura írta alá, és hivatalosan különböző állami tervezőirodák bocsátották ki a teveket. Mint később kiderült, ez a figura egy olyan fiatal diák volt, akit akkor építésznek állítottak be, pedig nem volt az, sőt aztán később – kiszabadulása után – Perczel államvizsgáztatott le. A tervező- és fordítóirodának különböző részlegei, vezetői lettek, és a munkát úgy kezdték el végezni, hogy olyan feladatokan dolgoztak, amikhez nem is feltétlenül értettek, tehát kellő kreativitás és csapatmunka kellett a munkák elvégzéséhez. Perczel állítása szerint sokat tanultak egymástól, sőt Hajdú György például “ott nagyon sokat tanult … ott tanulta meg a műszaki tervezést az ottani gépészmérnököktől”, de Váradi Sándor is “előtanulmányokat végzett” itt, öszességében Perczel szerint egy “műszakilag és kulturálisan igen jó társaság jött ott össze.” Ehhez a csapathoz került később Aczél György is.

“K.: Kik voltak a szobatársai a hálóteremben?
V.: Demeter György, Pichler Ferenc, és Földi Iván. Négyen voltunk. Egyébként ott volt Aczél György is. Ő meglehetősen nagy hírnévnek örvendett közöttünk, mert úgy került be a Rajk-ügybe, amihez semmi köze nem volt, hogy a Demeter György a barátja volt. Amikor a Demeter Györgyöt lecsukták, mert … együttműködött a háború idején, akkor Aczél György bement Rákosihoz és azt mondta, hogy ő személyében garantálja azt, hogy Demeter György becsületes ember és nem lehet áruló. Erre föl másnap őt is lecsukták. Ez volt a részvétele a Rajk-perben, s mi ezt eléggé becsültük nála, hogy így viselkedett. Ő volt a tervezőiroda raktárosa. nagyon tisztességes raktáros volt. Mindig megkaptuk a szükséges anyagokat.”

2016-ban szerepelt a sztori az egyik előadásomban: