Critical Human Geography in Hungary? Structural Dependencies and Knowledge Circulation in a Semiperipheral Context

Képtalálat a következőre: „fence hungary”

Knowledge filtration under structural constraints
(Source: https://www.middleeasteye.net)

Book chapter proposal for Political Ecology in Eastern Europe, edited by Eszter Krasznai Kovács

This chapter provides a critical overview of how Hungarian human geography developed since 1989, by showing the long-term continuities and structural shifts in local intellectual positions and knowledge epistemologies from a world-systemic perspective, reflecting on how structural dependencies have shaped local knowledge production strategies and disciplinary identity politics in a semiperipheral context. This account offers a perspective on how institutional settings and narrative networks developed according to the various rounds of Hungarian geographers’ semiperipheral integration and re-integration into hegemonic knowledge structures from the late socialist era to neoliberal “return to Europe” and European Union accession, until today’s post-2010 authoritarianism and “global opening”.

In this context, this chapter focuses on how “critical geography” in Hungary was defined and why has its formulation ultimately failed? Can we identify “critical geography” at all compared to its original Western conception? What might be the challenges for any “critical geography” after the 2008 crisis and the authoritarian “illiberal” turn since 2010? These questions are explored through insights from the history and sociology of scientific knowledge, including epistemic strategies of academic provincialism, connectivity, entitlement and gatekeeping. The literature on the geographies of knowledge elucidates the selective circulation, inclusion/exclusion dynamics and local interpretation of Western approaches to human geography, in order to understand how they got positioned and translated into local knowledge interests with very different social and political functions in a semiperipheral structural context. The chapter points out that Hungarian authors either completely dismissed or unreflectively reproduced the Anglo-American postpositivist canon through narrative and epistemological dependency, evading critical self-reflection, historically contextualized and comparative engagement with Anglo-American and Hungarian geography in the “knowledge transfer” of “catching up” to the West.

Meanwhile, amidst the global rise of conservative nationalist authoritarianism, recent Hungarian government attacks against leftism, liberalism, Marxism, feminism and gender studies, race studies, the “1968 generation” and the 1989–2010 liberal period have complicated the interpretive context of West-imported “critical geographies”. The “illiberal” Christian-nationalist Kulturkampf revived geopolitics and global historical approaches (e.g. turn to Asia), while mischievously appropriated postpositivist criticism, postmodernist representational and identity politics, and postcolonial or decolonial ideas as molded into nationalist victimization, anti-Western or anti-EU rhetoric, civilizational exceptionalism and color-blind racism. This chapter aims to critically reflect on how East-West knowledge dependencies in geography constrain meaningful criticism of these processes, and argue for re-evaluating Hungarian “critical geography” based on a historically and geographically self-reflexive world-systemic engagement with the (de)colonization and self-colonization of geographical knowledge.

© Copyright – Content is protected by copyright!

Citation:

Ginelli Z. (2019): Critical Human Geography in Hungary? Structural Dependencies and Knowledge Circulation in a Semiperipheral Context. Critical Geographies Blog. Link: /2019/07/24/critical-human-geography-in-hungary-structural-dependencies-and-knowledge-circulation-in-a-semiperipheral-context

The Semiperipheral Positioning Politics of the Hungarian Authoritarian Turn

D_MTI201809030031-1140x760

Hungarian Prime Minister Viktor Orbán at the 2018 Turkic Council in Cholpon Ata (Source: merce.hu)

“We will not become colonies” – so goes the official statement of Hungarian Prime Minister Viktor Orbán, who has since 2010 been labeling his government an “illiberal democracy” or recently “Christian democracy”, whilst revitalizing anti-Western nationalist victimization against both postsocialist neoliberalization and the European Union, and drawing up civilizational-racial demarcation against the global periphery. The political analyses of Orbán’s authoritarian turn have dominantly focused on identifying this “new type” of authoritarianism: whether and to what extent it is democratic, what political typology it fits into (e.g. “hybrid regimes” or “semi-authoritarian regimes”), or how is it embedded in a global rightwing turn or a new neoliberal or neoconservative authoritarianism. However, these institutionalist approaches are geographically unreflective and inherently conceptualize from the lack of democracy and Western values, thereby reproducing East-West dichotomies and local self-colonization, failing to understand the local historical epistemologies and experiences Orbán’s political regionalism (“classical” Europe, Central Europe, Eurasia) and colonial discourse is based upon. The seemingly “irreconcilable” and “antagonistic” positions of this political discourse have specific functions connected to the new geographical alliances and scalar politics of Hungarian semiperipheral world-systemic integration. This paper analyses Hungarian political discourse from a postcolonial and world-systemic perspective to understand the semiperipheral geographical positioning of the country in-between the global center and periphery.

Posztkoloniális Magyarország a rendszerváltás után

66507274_2257845017585375_3875057753743425536_n.jpg

Hétfőn, július 8-án a Politikatörténeti Alapítvány és Intézet nyári egyetemén tartottam egy kb. 25 perces előadást “A közép-kelet-európai rendszerváltások politikai gazdaságtani elemzése” panelben, “A magyar rendszerváltás a globális nyugat, kelet és dél történelmi viszonyában” című workshop keretében. Az én előadásom arról szólt, hogy az 1989-es rendszerváltást, annak következményeit és emlékezetét miért érdemes posztkoloniális szemszögből vizsgálnunk. A fő állításom az volt, hogy a magyarországi gyarmati diskurzus és történelmi gyarmati tapasztalatok megértését a világrendszer-elemzési és posztkoloniális megközelítést összekapcsoló “félperifériás posztkolonialitás” fogalmán keresztül érthetjük meg. Ez a fogalom segít feltárni a globális centrum és periféria közötti, olykor egymásnak látszólag ellentmondó, de funkcionálisan mégis jellegzetesen félperifériás struktúrákat alkotó pozicionálási stratégiákat Magyarországon.

Az előadásomban arról beszéltem, hogy a rendszerváltással miért és hogyan alakult ki “posztszocialista amnézia” a kelet-európai félperiféria és globális periféria közötti kapcsolatok elfedésével, és mik a kihívásai és politikai tétjei ebből a szempontból annak, ahogyan az Orbán-rezsim mozgósítja a magyar “gyarmati” történelmi tapasztalatokat a rendszerváltás “liberális” szakaszával szemben, méghozzá egy igen összetett “gyarmat diskurzusban”, a nacionalista viktimizáció és a “dekolonizáció” üzenetei mentén, egy “új rendszerváltás” politikai legitimációjának megalapozása érdekében. Márpedig a rendszerváltás utáni neoliberális és EU-párti átállás kritikai megközelítésben nemcsak egy gyarmati viszonyként értelmezhető, aminek hazai kritikája a liberális elit euró/nyugatpárti beállása miatt alig bontakozhatott ki, hanem emögött egy – az ún. konzervatív és liberális pozíciókat egyesítő – máig folytonos “fehér forradalom” is zajlott már az 1980-as évektől a posztkoloniális periféria lecsatolásával és a korábbi “rassztapasztalatok” elfeledtetésével (vö. mai migrációs diskurzus). A gyarmati diskurzussal egyébként a kormány “kulturkampfja” a nyugati posztkoloniális és dekoloniális kritikák üzeneteit sajátítja ki, kihasználva, hogy ezek itthon korábban nem kerültek politikai megvitatásra és mozgósításra a térségben, és úgy mozgósítja a nyugattal szembeni félperifériás gyarmati diskurzus bevett “imperialistaellenes” kritikáját (vö. szocialista időszak), hogy a gyarmatiságot kisajátítja a kelet-európai térség számára, egyúttal leválasztja magát a globális gyarmattörténelemtől, amit teljesen el is hallgattat. Ehhez képest a rendszerváltás gazdasági ígéreteinek kudarcából beérett “gyarmatozó” nacionalista revansizmus megértéséhez sokat tanulhatnánk abból, ha ezt az 1960-as évek eleji afro-ázsiai dekolonizáció nacionalizmusaival vetjük össze, figyelembe véve az államközpontosítási stratégiák hasonlóságait is. Az előadásomban arról is beszéltem, hogy a hazai “migrációs diskurzust” abban a kontextusban is kell értelmeznünk, hogy az EU-ban jelenleg verseny zajlik a korábbi “európai/nyugati posztgyarmati periféria” és a kelet-európai térség között a nyugati erőforrások és mobilitási lehetőségek fölött. Illetve arról is szó esett, hogy a keresztény identitás mozgósításának nemcsak lokális funkciója van az EU-n belüli pozicionálás szempontjából, hanem a Fidesz ezt a “globális nyitás” politikája révén egy újfajta diplomáciai és beruházási-üzleti szövetségi hálózat kialakítására is felhasználja pl. az adományozási rendszeren keresztül, mindkettő esetében reagálva arra a kényszerre/lehetőségre, hogy a világ keresztény lakosságának túlnyomó része már nem Európában van.

Mindezek talán olyan kérdések, amelyekkel a jelenlegi hazai politikai és értelmiségi elit egyáltalán nem vagy csak néhány kivételes kutató foglalkozik, de jellemzően nem válnak a politikai diskurzus részévé.

The Semiperipheral Colonial Alternative: Visions of Hungarian Catholic Postcoloniality in Latin America

bangha_bela_100201-1024x631

This paper explores the trajectories of the Hungarian Jesuit missionary Béla Bangha (1880–1940) and his priest compatriot, Zoltán Nyisztor (1893–1979) in constructing a distinctively semiperipheral strategy of positioning post-Trianon (1920) Hungary in a global colonial vision connected to postcolonial Latin America. This analysis looks at their various writings, including Bangha’s articles and South American travelogue (1934), and Nyisztor’s papers, autobiographies and travel memoirs (1969; 1971; 1973; 1975; 1978) written in emigration. In interwar Hungary, they were both important leaders of the Catholic revitalization movement and their „militant Catholicism” held staunchly racist, anti-Bolshevik and anti-Semitic views (Nyisztor followed Ferenc Szálasi’s national-socialist, pro-Nazi Nyilas Movement). After 1920, the Trianon trauma of loosing Hungarian imperial hegemony and 2/3 of territory led to various repositioning strategies; Bangha and Nyisztor as travelling intellectuals opened up global arguments from the non-European world. In his South American travelogue (1934), Bangha fantasized about open and spiritually fertile (post)colonial spaces in Latin America, positioning the Hungarian Jesuit heritage of Indian reductions in the 17th century as ideal foundations for national revitalization, racial brotherhood and missionary expansion. This was posed against the colonial-imperialist, racially perilous Protestant mode of spiritless North American (Western) modern capitalism, thereby countering the dominant Western/Atlantic/Protestant narrative of global colonial history by channelling Hungarian ambitions into emancipating the silenced Southern colonial history. Bangha and Nyisztor developed racial visions of a decadent Indian race, which could only be saved by a white influx of racial mixing and Catholic civilizing, supported by an organized local Hungarian colonist diaspora – consisting in part of post-Trianon emigrants – through missionary activity. This paper aims to show their inherent semiperipheral dynamics of positioning Hungary in-between the global centre and periphery via a global colonial discourse connecting racial ideas from the non-European post-colonies with local Hungarian discussions of racial struggle and white supremacy.

Keywords: semiperipheral post/coloniality, white race, global colonial history, Hungarian Catholicism, Latin America

© Copyright – Content is protected by copyright!

Citation:

Ginelli Z. (2019): The Semiperipheral Colonial Alternative: Visions of Hungarian Catholic Postcoloniality in Latin America. Critical Geographies Blog. 2019.07.11. Link: /2019/07/11/the-semiperipheral-colonial-alternative-visions-of-hungarian-catholic-postcoloniality-in-latin-america