A két rendszer közeledése és a technokrácia hatalma

“…a kapitalizmus és a kommunizmus közötti hosszú ideológiai küzdelemben tanúi lehettünk annak, hogy az eszmék kölcsönösen befolyásolták egymást … az együttélésből napjainkban szintézis lett … korunk technokráciája. A huszadik század második felének bürokratikus struktúrájában fejeződtek és fejlődtek ki a két rendszer közös jellemzői. A technokratákban, akik az állami vállalatokat vezetik a Szovjetunióban és a magánvállalatokat az Egyesült Államokban, sokkal több a közös vonás, mint ahogy sokan feltételezik. Mindketten a modern technika szülöttei. Tevékenységüket a termelési és fogyasztási statisztikák irányítják. Mindketten a bruttó nemzeti termék növekedési számainak fanatikusai … Ami pedig a legfontosabb, mindketten hasonló módon reagálnak egy sor kérdésre, a pénzügyiekre, a termelékenység ösztönzőire, a fogyasztás serkentésére vagy korlátozására, az expanziót és a fejlődést célzó beruházásokra.”

A. L. Camargo volt kolumbiai elnök beszédéből a “Kapitalizmus jövője” c. tanácskozáson New Yorkban, 1966 szeptemberében (idézte Simai 1969: 5).

“A konvergenciaelmélet hirdetőinek érvei között gyakori az is, hogy a szocializmusban a hatalom egyre inkább a technokraták kezébe kerül, akik lényegében véve ugyanúgy gondolkodnak és döntenek, mint kapitalizmusbeli “kollégáik”. … A Szovjetunióban és a legtöbb népi demokratikus országban azonban viszonylag kevés ilyen szakember volt a szocialista fejlődés kezdetén, és általában alacsony volt a széles néprétegek kulturális színvonala is. … A szocialista építés során egyesek nem tudtak megfelelni közülük a rájuk bízott feladatnak. Mások azonban a gyakorlat iskolájában értek vezetőkké. Gyakran ez valamilyen iskola, egyetem elvégzésével is párosult. Sokan közülük diplomás mérnökökké, közgazdászokká, agronómusokká váltak, tehát a nyugati szakemberek megfogalmazása szerint “technokratákká”. Egyre nagyobb mértékben került az új rendszerben felnőtt és a kulturális forradalomban tömegesen kiképzett fiatal gárda is a vezetésbe. Ez a folyamat elkerülhetetlen. Hiszen 20-30 évvel a szocialista átalakulás után a vezetés egyre bonyolultabb feladatokkal találja magát szemben. Nemcsak a termelés technikai feltételei válnak lényegesen összetettebbé, hanem a társadalmiak is.

A szocialista társadalomban végbemenő és a kapitalizmusnál gyorsabb átalakulás nyomán nőnek a társadalmi-politikai vezetőkkel szemben támasztott követelmények is. A magasabb kulturális szinten álló tömegek nagyobb igényeket támasztanak az ideológiai, politikai, kulturális élettel csakúgy, mint a vezetési stílussal szemben. … A vezetők szakképzettségének emelkedése, a szakképzett vezetők általánossá válása az európai szocialista országokban táplálja a “technokraták hatalmáról” született nézeteket.

A technokrata a köztudatban olyan személy, aki csak a technika szükségleteiből indul ki. Figyelmen kívül hagyja a társadalmi, politikai, tehát az “emberi” összefüggéseket. Vitathatatlan, hogy ennek veszélye egyes konkrét döntések esetében a szocialista társadalomban is létezik, különösen a fejlődés jelenlegi szakaszában, a korábbi szubjektív, a technikai fejlődéssel, a termelőerők hatékony kihasználásának igényeivel nem kellően számoló gazdasági vezetési módszerekkel szembeni reakcióként.

A szocialista társadalom továbbfejlesztésének objektív érdekei és szükségletei, amelyek az emberek tudatos cselekvésén keresztül érvényesülnek, a szocializmusban végső soron útjában állnak az olyan törekvéseknek, hogy csupán a technikai fejlődés követelményei váljanak a gazdasági döntések mozgatóivá. A marxista-leninista pártok egyik döntő feladata a szocialista társadalom általános érdekeivel ellentétes antihumanista döntések megakadályozása, és az ember teljes felszabadulása irányába való sokoldalú fejlődés előmozdítása a szocialista társadalom ellenőrző erejének érvényesítése.

A szakértelem növekedése a döntésekben és a vezetők magasabb szakmai szintje nem jelenti a “technokraták hatalmát”. Nemcsak hogy nem lehet a két rendszer “konvergenciájának” jele vagy forrása, hanem ez a szocialista viszonyok továbbfejlesztésének egyik döntő feltétele.” (43-46)

Simai Mihály (1969): Közeledik-e a két rendszer egymáshoz? A konvergenciaelméletről. Kossuth Könyvkiadó, Budapest.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s